Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jakócs Dániel: GAZDÁLKODÁSI ALAPELVEK

2012.04.19

 Jakócs Dániel:

Gazdálkodási alapelvek

 

A kiskertgazdaságok nagy előnye, hogy a piac szeszélyeitől függetlenül a család tagjainak igényeiből indulhat ki, nem függ az üzleti kínálattól. Pl. ma az üzletekben 3-4 fajta almát árulnak, ezek külsőleg kívánatosak, de nincs kedvünk sokat enni belőlük. Az 1960-as évek előtt legalább 30 almafajtát termeltek tömegesen és több mint száz fajta létezett. Ez a nagy fajtaválaszték lehetővé tette a reális fogyasztói igényekhez és a konkrét település lehetőségeihez való alkalmazkodást. Tehát a kiskertgazdálkodás lehetővé teszi a tényleges fogyasztói igényeknek megfelelő tervszerű termelést, mert használati értéket termel fogyasztásra. Nem az a szempont, hogy elvont haszon legyen, hanem tényleges használati érték. Mindez nem jelenti azt, hogy a kiskertgazdaság ráfizetéses. Sőt az esetek többségében olcsóbban termel, mint a nagyobb árutermelő gazdaságok, de erre most nem akarok kitérni, gyakorlati szempontból most nem fontos.

A lényeg a tervszerű termelés lehetősége. Ha a ma divatos közgazdászok meghallják a terv szót, rögtön felháborodnak. Pedig nézzük a tényeket. Az ő piacgazdaságuk, ha az emberiség sorsa szempontjából nézzük, megbukott. A munkaképes lakosság jelentős része inaktív, nő a nyomor, a tömeges éhezés, a hajléktalanság, szaporodnak az öngyilkosságok és ez nemcsak magyar jelenség, tehát nem egy kormánytól függ. A liberális piacgazdaság apostolai szidják az előző tervgazdaságok hibáit. Most nem vitatkozom, hogy miben van igazuk, miben nincs. De tisztelt urak, ha önöknek igazuk is van, az nem jelent többet, mint hogy, akkor, azoknak a közgazdászoknak nem sikerült jó tervet csinálni. Ebből pedig csak annyi következik, hogy meg kell tanulni tervezni is. Különben azok a tervgazdaságok nem is működtek olyan rosszul, mint ahogyan a neoliberális urak állítják. Nőtt a termelés, nőtt a fogyasztás. A tervezés minden munkának előfeltétele. Nem egy házat, hanem egy asztalt sem lehet terv nélkül elkészíteni. A közgazdasági értelemben vett munka lényege, hogy az alkotó mester előbb a képzeletében, a fejében elkészíti a megalkotandó tárgy képét, tervét, ideáját, és utána valósítja meg, hozza létre a megfelelő anyagokból szerszámaival. Minél bonyolultabb egy alkotás, annál bonyolultabb, összetettebb tervet kell hozzá létrehozni. Ha nem jó a terv, az alkotás is rossz lesz, de ezért nem a tervezés, hanem a tehetségtelen tervező a hibás. A tervezést lehet tanulni.

A mi esetünkben meg kell tervezni a kert talajának javítását. A talajt alkotó ásványokat nem változtathatjuk meg, vagy csak nagyon kis mértékben. Az ásványi összetételt készen kapjuk a természettől. A talaj humusztartalmát azonban változtathatjuk, növelhetjük. Van egy ismerősöm, aki tudatos, és állandó munkával elérte, hogy egész kertjét 120 cm termőtalaj fedi. Minden évben egymás mellé komposztos gödröket ásott, a gödörben keletkezett humuszt nem szórta szét, hanem a helyén hagyta. Az én kertemben is, a füves udvari részt kivéve mindenhol 120 cm mélységig humuszos termőtalaj van. A legújabb komposztos gödröt már egy előző gödör helyén ástuk és belőle már 120 cm mélységig termőtalajt ástunk ki. A képeken látható U-alakú halom ebből áll. Miután ez a gödör megtelik, a halmot szétterítjük a kertben. Addig a halom tetején fogunk tököt termelni. A természettől nagyon gyenge, humuszban szegény talajt kaptam. Ma már sokkal jobb a talaj és ez még tovább javítható.

Sajnos ez a módszer gyümölcsöskertekben csak korlátozottan alkalmazható. A fák koronája alatt nem áshatunk 120 centiméteres gödröket. Nekem is csak azért sikerült, mert a régi fák kiöregedtek, és ki kellett őket vágni (mind). Az újonnan telepített kis fák koronája több év után ér csak össze, ez alatt az idő alatt kell a „komposztosítást” elvégezni. Így a fiatal fa gyökérzete egyre gazdagabb talajt talál maga mellett. A fiatal fák közti szabad területen zöldségeket, vagy földi epret termelhetünk, amíg a fák koronája nem takarja be teljesen a korábban üres területeket.

A gyümölcsfák telepítését nem szabad elhamarkodni, de sokáig elhalasztani sem. A helyi és országos tapasztalatokat összesítve és elemezve kell megállapítani a telepítendő gyümölcsfajtákat. Nagyon fontos, hogy helyesen válasszuk meg nem csak a gyümölcsfajokat, hanem a konkrét fajtákat. A fajták helyes kiválasztása dönti el a faj termesztésének a sikerét. Magyarország még nem is olyan régen híres volt sárgabarackjáról. Az utóbbi két-három évtizedben kipusztult a magyar barackoskertek 80%-a. Pedig az éghajlat felmelegedésének egyenesen kedveznie kellett volna a baracktermesztésnek. A történet oka valószínűleg egyszerű. A régi jó és rezisztens, a betegségeknek ellenálló fajtákat „továbbnemesítették” a piac szempontjainak a figyelembevételével. Látszólag ugyanaz a fajta maradt, talán a neve is alig változott, csak sokkal mutatósabb lett, szemre vonzóbb, stb., csak az ellenállóképességét veszítette el. Az elvesztett immunitást pedig nem pótolhatta a fokozott permetezés, sőt a műtrágya sem. Ugyanakkor tudunk olyan sárgabarackokról, amelyek az általános kipusztulás idején is megmaradtak, bőven teremnek, finomak, tulajdonosaik a fajta nevét sem tudják, több ilyen fa magról kelt és különös növényvédelem nélkül is virul. Ezeket a fákat kell nagy becsben tartani és rezisztens alanyba oltva továbbszaporítani. Nem baj, hogy nevük sincs, majd adunk nekik. A végzetes hiba a szélsőséges piacgazdasági szemlélet uralmában rejlik, amikor nem azért termelnek, hogy használati értéket, azaz hasznos fogyasztási cikket hozzanak létre, hanem a haszonért. Az árutermelés korábbi, normális korszakában ahhoz, hogy a terméknek csereértéke legyen, előbb használati értéke kellett, hogy legyen. Ez a normális rend borult fel. A használati érték látszattá halványult.

Szerencsére a tévútra jutott „nemesítést” a természet továbbra is kipusztította, a „rosszul nemesített” növényre is érvényesek maradtak az evolúció törvényei. Az életképtelenné „nemesített” fajták kipusztultak és csak olyan egyedek maradtak fent, amelyek ismét ellenállókká váltak. A növényeket jól nemesíteni csak az evolúció törvényei szerint lehet sikeresen. Az evolúció és a „piacgazdaság” törvényei nem azonosak. Mivel az utóbbi 4-5 évtizedben a piacgazdaság mai szemlélete nem vette figyelembe a természet törvényeit, sok nagyon értékes növényi kultúra eltűnt. Ott, ahol ezeknek a kultúráknak egyes példányai foltokban megmaradtak, meg kell menteni őket és szaporításukat újra kell kezdeni. Most a teljesség igénye nélkül a legfontosabb gyümölcsfajok egyes fajtáit említem csak meg. Problémát látok a meggy termesztésben. Igaz ugyan, hogy több új, bőtermőnek ígért fajtát vezettek be a termesztésbe, de ezek nem bizonyultak elég immunisnak az ún. tűzhalállal szemben és kipusztultak. Vissza kell térni a kissé apróbb szemű, de rezisztens és bőven termő sikeres fajtákhoz. Ezek a fák rendszerint tovább is élnek. A meggy csak látszólag igényel több munkát. Néhány permetezésen kívül csak a gyümölcs leszedése követel több kézi munkát. Megfelelő létrákkal és emelőszerkezetekkel a korona összes ágát jól le lehet szüretelni. Éppen a kölcsönös segítség az, ami megoldhatja a meggy szüretelésének átmeneti nehézségeit. A meggy nagyon értékes táplálék, Európa nyugati részétől egész Ázsián keresztül mindenhol megtalálhatjuk bizonyos fajtáit, nekünk sem szabad lemondani arról, hogy egyik legfontosabb gyümölcsünk maradjon.

Nagyon komoly figyelmet kell szentelni a világ egyik legelterjedtebb gyümölcsfajtájának, az almának. Az almáról még sokszor kell beszélnünk és megvizsgálni a teendőket. Bár a nemes kerti alma nem a magyarországi vadalmából, hanem a közép-ázsiaiból fejlődött ki, a vadalmát ma is megtaláljuk erdeinkben, az alma nálunk őshonos faj. A hazai vadalma almatermesztésünk felújításának egyik fontos záloga lehet. Mint őshonos faj hatalmas genetikai információt rejthet magában. Az almatermesztéssel kapcsolatban most csak a következőkre kell utalni:

1.   Helyre kell állítani a Jonatán fajta eredeti tekintélyét. Egy 1960-as években írt kertészeti könyv még azt írta, hogy a legjobb fajta. Akkor a világpiacon 1 kg Jonatán alma áráért 2 kg narancsot lehetett venni. A Jonatán ma is a legjobb fajta. Hírét a konkurencia propagandája és a szándékos fertőzések tették tönkre. Szaporítsuk hazai alanyon, ültessük legalább közepes talajba, tartsuk tisztán a kártevőktől és ismét asztalunk legmegbecsültebb gyümölcse lesz! Mivel magunknak termeljük, nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk a rosszindulatú propaganda állításait.

2.   Meg kell őrizni a helyi fajtákat. Az alma nagy elterjedését annak is köszönheti, hogy sok helyi fajtája alakult ki. Ezek a helyi fajták alkalmazkodtak legjobban a helyi talaj- és éghajlati viszonyokhoz, ezért hazai körülmények között ezeket lehet legsikeresebben termeszteni. Ez nemcsak az almára érvényes, hanem minden fajra. Azért az almánál említem, mert neki alakult ki a legtöbb változata.

3.   Az alma nagy változatosságot mutat a fogyasztás ideje és a felhasználás módja vonatkozásában is. Elég csak a rétesalmára utalni. Röviden, nem szabad az alma felhasználásának és fogyasztásának lehetőségeit feláldozni a piacgazdaság buta, átmeneti céljainak. Fogyasszunk almát a Balkántól Finnországig, a nyár elejétől a következő év tavaszáig, csecsemő korunktól életünk végéig!!!

Hazai gyümölcseink közül nem kevésbé fontos a besztercei szilva; nem a szilva általában, hanem a besztercei szilva. Mivel az egyik leggyakoribb gyümölcsünk volt, senki nem vette észre, hogy csodálatos gyümölcs és a gyümölcsnemesítés csodája. Aki nem hiszi, találjon egy másik gyümölcsöt a világon, amelyikből cukor nélkül lekvárt lehet főzni. Természetesen mézzel is lehet lekvárt főzni, de a főzés tönkreteszi a méz értékes tulajdonságait, és drága is. A besztercei szilvából főzött lekvár az üzemi cukorgyártás előtt, a méz mellett a néptömegek legfontosabb, szinte egyetlen édessége volt a mi éghajlati viszonyaink között, de nemcsak mint finom étel volt fontos. Rendszeres fogyasztása rendben tartotta és tartja az emésztőrendszer működését. Napi egy szelet szilvalekváros kenyér jelentősen csökkenti a bélrák veszélyét. Természetesen a besztercei szilvának frissen fogyasztva, vagy aszalva is hasonló hatása van. A besztercei szilva hazánk jellegzetessége, de megterem a Havasalföldön, Bulgáriában, Ukrajnában és valószínűleg Csehországban is. Bár az elnevezés még nem bizonyíték, de orosz neve – vengerka – magyarországi származására utal. Véletlenül se cseréljük le nagyobb szemű és tetszetősebb külföldi fajtákra. Mi ismerjük értékét és ez nekünk legyen elég. Végül a szilvapálinka sem rossz ital, ha közvetlenül reggeli előtt és feltétlenül mérsékelten fogyasztjuk. A többi régi szilvafajtának is megvan a maga szerepe gyümölcseink között, az egyhangúság soha sem jó, de jellemzésüket nyugodtan későbbre halaszthatjuk. Ha kialakul egy élő, erősödő mozgalom, az elvégzi majd az összes feladatot. Most az a fontos, hogy építsük a mozgalmat, hogy vegyük számba a legfontosabb feladatokat és tervszerűen, lépésről lépésre haladjunk előre.

Végül a legsürgetőbb és egyben legfontosabb feladatok közül meg kell említenem egy őszibarackfajta és egy szőlőfajta ismételt elterjesztését. Ha hinnék a csodákban, azt mondanám, hogy csodával határos módon maradtak fent. Megmaradásuk titka, hogy gyümölcsük finom, hogy ellenállnak a betegségeknek és a termesztésük egyszerű. Ez az őszibarackfajta húsz éve megbecsült fája kertemnek és végső fokon a hegyaljai szőlőskertekből került hozzánk. Pannon őszibaracknak neveztem el, magjait láttam az aquincumi múzeumban. Már írtam róla cikket „Ősi őszibarack” címen az ujkertfalu.eoldal.hu honlapon, ahol a gyümölcse is látható.

Az ismét terjesztendő szőlőfajtát ma is ültetvényszerűen termelik Görögországban. Erdélyben, valamint Moldvában kialakult egy, a hazai hidegebb viszonyokhoz alkalmazkodott változata. Hozzám a mezőségi rokonaimtól került. Ezt a szőlőt emlegeti Orbán Balázs is közismert művében. Valószínűleg a világ egyik legrégibb fajtája, a homéroszi idők szőlője. A görög borászati szakirodalomban a lemnia ampelos nevet kapta, ami magyarul lemnoszi szőlőt jelent. Sajátossága, hogy bogyói a mi éghajlatunk alatt már augusztus közepén édesek és folyamatosan édesebbek lesznek október végéig. A baj csak az, hogy ezt a rigók is tudják, és rendszerint mind megeszik szeptember végére a teljes érés előtt. Ebből is látszik, hogy a fő ellenség a fekete rigó. Természetesen a feketerigó is csak ott veszélyes, ahol „sok a rigó, és kevés a szőlő”.

A lemnoszi szőlőről és a görög borkultúráról részletes információt kaphatunk Stavroula Kourakou-Dragona könyvének A Krater of Good Cheer címen megjelent angol nyelvű fordításából. Nekem az angol fordítás 862150. példánya van meg. A 150. oldalon egy mai lemnia ampelos ültetvényt láthatunk. Mindezt azért hangsúlyozom, hogy lássuk: a borkultúra nem Franciaországban kezdődött és, hogy az antik borkultúrának évszázados hagyományai vannak hazánkban. Az említett könyvre, ha időm engedi, még vissza fogok térni.

Addig is emelek az egészségükre egy pohár mezőségi (egerbegyi) bort.